Megyek haza. - Szoktam mondani. Ilyenkor valamiért mindig felnevetek. Mert ha megkérdezné valaki, „az pontosan merre is van?”, hát nem tudnék mit felelni neki. És erőszakosan kérem: hadd legyek benned otthon, de már ott sincsen sok hely. Talán neked sem elég. Összesúgnak a hátam mögött „nézd, ott jön”. Pedig igazuk van. Én csak jövök, bár mondhatnám, hogy megyek is, de az jövőidőt sejtet. Nincs nekem erre jövő-időm. Nem hordok magammal semmit. Csak a koszt a tenyerem redőiben. Azt is csak azért, mert nem köt hozzá emlék. Nem akarok olyan lenni, aki folyton a vállát vonogatja. – mondtam, és megvontam a vállam.
Aztán megláttam őt. Ott álltam az oszlopnak támaszkodva, intett nekem, de ő nem viszonozta. Majd megtalálsz – mondta.
Otthon találkozunk – mondtam.
