Mintha hatalmas sziklák törnének ketté,
megreped az ég és bőg, kisül.
Te meg hallgatsz,
talán, mert nincs egy jó szavad.
Nekem lenne. De méltó-e arra,
hogy meghallgasd?
Nemmel felesz – ha felelnél -, de nem felelsz.
Én csak állok, néha utálok,
mert én vagyok az (első) utolsó mind közül.
Egy csöpp a kisujjamra hullik, ez az első.
De én már belefáradtam.
Szóval az utolsó is.
